2015.11.10. 23:14, Forrás: gp-live.hu
Marc: 'Remélem, hogy készen állunk rá, hogy kezet fogjunk'
● Forrás: gp-live.hu
Marc Marquez ma elmondta, hogy nagyon reméli, a jövőben kezet foghat még Rossival, annak ellenére is, amit a Doktor mondott róla a média előtt. Valentino Rossi a valenciai szezonzáró futam után elmondta, hogy Marquez testőrként védte Lorenzot, és a csapattársa csak így tudta megszerezni a 2015-ös bajnoki címet. Marquez a futam után elmondta, hogy Ő megpróbálta megelőzni honfitársát, de nem volt elég gyors…
Marc nyilatkozata: „Az utóbbi hetek alatt nehéz időket éltem át. Malajzia óta nem vagyok boldog, és nem érzem magam jól ebben a helyzetben. Furcsa. Mindig is furcsa volt, ami Malajziában történt (itt Ausztráliára gondolt), egy verseny, amit megnyertem és ezzel öt pontot elvettem Jorge-tól. Mindegy is, Malajzia után úgy gondoltam, hogy a legjobb az lesz, ha Valenciában megnyerem a futamot. Őszintén szólva nagyon nehéz volt fenntartani a koncentrációm az egész hétvége során és végig fókuszálni. Jól csináltam. A futamot nagyon koncentráltan kezdtem el és megpróbáltam nyerni.”
„Tisztában voltam a helyzettel a verseny előtt. Nem vagyok hülye. Ha nem nyerek, akkor ilyen helyzetben leszek. Sajnos nem tudtam megnyerni a versenyt, mert Jorge-nak hihetetlen versenye volt, és Ő volt a leggyorsabb valenciában. Ő szerezte meg a futam leggyorsabb körét is egy igazán jó köridővel. Többet nem tudok mondani.”
Marquez a verseny előtti csütörtökön mondta el, hogy már elképzelte, ahogy békét köt Rossival a jövőben – ezt most a valenciai teszt első napja után is elismételte.
„Természetesen egyáltalán nem értek egyet Valentinoval. Keményen nyomott engem is, Danit is, a Hondát is, és Jorge-t is, mindenkit. Végül remélem, hogy készen állunk rá, hogy kezet fogjunk.” – a spanyol ezzel zárná le a közöttük lévő feszült helyzetet.
2015.11.08. 20:20, Merci | Forrás: gp-live.hu
Rossi szerint Marquez Lorenzo testőrévé vált!
A bajnoki cím sorsa ma eldőlt Valenciában. Jorge Lorenzot koronázhattuk háromszoros bajnokká. A Doktor ezek után nem akarta ismét fokozni az ellentétet közte és Marquez között, de azt azért megjegyezte, hogy véleménye szerint ez nem volt egy fair világbajnokság. (Marc a 2. helyen végzett, míg Valentino Rossi az utolsó helyről feljött a 4. helyre.)
Valentino Rossi nyilatkozata: „Bámulatos. Sejthettük, hogy a verseny hasonló lesz. Nagyszerű bajnokságunk volt, Motegi után 18 ponttal vezettem Jorge előtt, de Marc nagyon furcsán viselkedett Ausztráliában, mert azóta Lorenzo testőre. Ez olyan dolog, ami még soha nem történt meg a sportunkban. Szerintem ez rossz a szurkolóknak és a MotoGP-nek is. Nem láttam élőben, szóval nem tudok semmit sem hozzáfűzni a viselkedésükhöz. Jó volt kockáztatni Jorge ellen, és nem szeretek a pályán veszteni, de mindent beleadtam."
Rossi vajon fairnek tartja, hogy Lorenzo lett 2015 bajnoka?
„Lorenzo megérdemli a bajnoki címet. Azonban ez nem volt egy igazi bajnokság, mert bizonyos dolgoknak nem kellett volna megtörténnie a sportban, és igazából ilyet még sosem láttunk. Szerintem Lorenzo nem lesz túl boldog, hogy így nyert.”
2015.11.07. 22:43, Merci | Forrás: p1race.hu
Marc: 'Remélem tudok majd beszélni Valentinóval'
A Yamaha versenyzőihez hasonlóan Marc Marquez sem bocsátkozott újabb részletekbe a Sepangban történtekkel kapcsolatban, ugyanakkor elárulta, hogy nem vár bocsánatkérést Valentino Rossitól. A fiatal spanyol elmondása szerint élete egyik legnehezebb időszaka volt az elmúlt két hét, de most vasárnap sem fog változtatni a hozzáállásán.
Természetesen Marc Marquez valenciai sajtóeseményén is a Malajziai Nagydíjon történt incidens volt a fő téma – pontosabban igazából csak lett volna, mivel a spanyol a FIM és a Dorna vezetőinek kérésére csupán annyit mondott a történtekkel kapcsolatban, hogy a véleménye nem változott ahhoz képest, amit Sepangban mondott, hozzátéve, hogy tiszteletben tartja a versenyirányítás, a nemzetközi szövetség és a Sportdöntőbíróság döntéseit. Arra a kérdésre, hogy számít-e bocsánatkérésére Valentino Rossi részéről, így válaszolt a fiatal motoros a jelenlévő újságíróknak.
„Nem, összességében megértem, hogy Valentino a bajnoki címért harcol és a saját dolgaira koncentrál, és egyetértek vele, hogy a pályán kell megküzdenie Jorgével” – idézi a címvédő szavait a motorsport.com weboldal. „Nem akartam a középpontba kerülni, de nyilvánvalóan mindenki a saját eredményeiért küzd. Csak abban bízom, hogy előbb vagy utóbb – remélhetőleg előbb – beszélni tudunk Valentinóval, de világos, hogy ez csak a mostani verseny után fog megtörténni.”
2015.10.27. 17:58, Merci
Marc és Valentino találkozása a maláj nagydíj után
A vita a maláj nagydíj után sem ért véget Valentino Rossi és Marc Marquez között. A találkozón feszült volt a hangulat kettejük között, az olasz versenyző elvileg káromkodott is.
A videóban Ti is láthatjátok (sajnos rossz minőségben), hogy Marc már bent volt a szobában és elemezték a baleset képeit, amikor a kilencszeres világbajnok belépett és gúnyosan megjegyezte, hogy: "Szép verseny...", míg Marc válasza csak annyi volt, hogy: "Szép rúgás."
Valentino Rossi az eset miatt 3 büntetőpontot kapott és mivel előtte volt neki egy, emiatt a következő és egyben utolsó versenyen kénytelen az utolsó helyről rajtolni. A 'Doktor' a 10. világbajnoki címéért küzd a jövőheti futamon.
● A videó betöltésére előfordulhat, hogy várni kell egy kicsit!
2015.10.27. 16:35, Merci
Otthon pihen a családjával
A videóból kiderült, hogy Marc a maláj nagydíj után már otthon, Cervera-ban pihen és a családjával tölti a szabadnapokat. A riporterek természetesen itt is megtalálták és mi másról is kérdezhették, mint a hétvégén történt esetről. Megkérdezték, hogy mit szól ahhoz, hogy Olaszországban kritizálják őt, valamint Valentinoról is kérdezték. (Sajnos a spanyol tudásom 0, és mivel Marc részét nem feliratozták, így nem tudom mit válaszolt.
● A videó betöltésére előfordulhat, hogy várni kell egy kicsit!
|